<p>Van egy kedves baratom,akinek felesege sokadik terhessege elvesztese utan,teljesen osszeomolva remenytelenul ment haza a korhazbol.8 eve remenytelenul probalkoztak,de nem maradtak meg a magzatok.Alig ert haza az utobbi elvesztett terhessegebol,s csorgott a telefon.Az orvos hivta,hogy menjenek vissza a korhazba,mert valami fontosat akar mondani nekik.Visszaterve elmondta a kislany problemajat,aki 16 evesen szult egy gyonyoru gyereket,es allamigondozasba akarja adni ot.Nem tud jobb csaladot,mint ok,akik felnevelhetnek a kis hivatlan jovevenyt.Vegul orokbe fogadtak,es felneveltek.Ma 20 eves lehet.(Valaha tanitottam a sracot.)Orokbefogadasuk utan egy evre,amikor mar semmit nem remeltek,ismet terhes lett a felesege,es kihordhatta sajat gyermeket.A ket fiu edestestverkent nott fel.10 eves lehetett,amikor valaki elarulta neki az igazsagot.A srac feldulva ment haza,felelossegre vonva szuleit,amiert nem mondtak meg neki korabban az igazsagot.Szep csendban meghallgattak,majd megkerdeztek tole,mi kulonbseget erzett eddig banasmodjukban testvere irant,es onmaga irant.-Semmit.-volt a valasz.-Ugy erzed nem szeretunk ugy,mint testvered?-Nem,azt hiszem ugyanugy szerettek.-A kulonbseg,ahogy hozzad,es testvered iranyaba erzunk,az az,hogy mig tesod jott,mert lett,addig teged mi valasztottunk gyermekunknek.Vegig jo testverekkent nottek fel a sracok.</p>
↧